Soma diót pucolt nekem

Kategóriák:A természet ajándékai
Címkék:, ,
Radogna Edit

Ismét egy kép scrapbook technikával. Narancssárga háttéren kihajtott füzetlap. Ennek bal oldalán egy tündéri, nagyfejű kisfiú vigyorog. Ő Soma. A szabadon maradt részen írás lástzik, a héttérben egy kupac dió elmosódott képe sejlik fel. Díszítésként két rajzolt cica van még az oldalon. Az egyik teljesen látszik a jobb oldali papír jobb sarkában. a másik a bal oldalon, a papír mögül kandikál ki.

Ma egy jókora adag dióbelet kaptam ajándékba.

Soma hozta nekem. Persze a szüleivel együtt jött, de a kis csibésznek erre csak azért volt szüksége -szerinte- hogy megerősítsék állítását. Miszerint az összes diót ő törte fel a kis kalapácsával, és ő is pucolta meg.

Többször háta mögé pislogva édesanyjára, megerősítésért, eldarálta még, hogy “köszönöm szépen a cseresznyés cukrot, amit adni tetszett, hogy még egészségesebb legyek, és ne hiányozzak az oviból

Így tudtam meg, hogy Izabel és Tivadar a Probio Balance, cseresznye ízű rágótablettát akarják megköszönni ezzel a kedves gesztussal. Ez egy probiotkum, ami az egészséges bélflóráért felel. És ajánlottam a szülőknek, hogy adják Somának a multivitamin mellé. Ilyenkor, a hurutos megbetegedések időszakában még fontosabb, hogy a bélflóra rendben legyen, hisz az immunrendszer sejtjeinek 70 % helyezkedik el a béltraktusban.

Persze próbáltam elmondani a szülőknek, hogy nekem az mekkora öröm, hogy ilyen jól bevált a termék, és ezért nem kellene nekem külön ajándékot hozniuk. De láthatóan nekik meg ez okozott örömöt… Óriási boldogság, hogy a vevőim ennyire aranyosak.

Az igazsághoz tartozik, hogy bár tisztába vagyok a dió hatásával, hogy mennyire egészséges, magában a gyümölcsöt nem szeretem. Sőt. Süteményben sem, és semmiben sem. Sajnos gyerekkoromban, az udvarunkon álló hatalmas diófa terméséből egyszer olyan sokat ettem, hogy az akkori gyomorrontás emlékét nem tudja a szervezetem elfeledni.

Egy kivétel van, a kedvenc, amivel nagymamám kényeztetett gyakran. Abból nem érzem ki a dió ízét. Így abban a pillanatban, hogy megláttam a dióbelet, tudtam, hogy “Rácsos tésztát” fogok hamarosan sütni.

A diónak rengeteg jó hatása van az egészségedre

Szerencsére sokan szeretik és eszik is a diót, mert számtalan pozitív hatása van a szervezetre.

Hogy mitől fosztom meg magam? Mire jó a dió?

Vérnyomás:

A dióban található esszenciális zsírsavaknak miatt a rendszeres fogyasztásával gondoskodhatsz arról, hogy a  vérnyomásodat egészséges szinten tartsd. És ehhez elég már a napi néhány szem  dió is.

Koleszterin:

A diónak magas a telítetlen zsírsavtartalma. Ezért fogyasztásával csökkentheted a szervezeted koleszterinszintjét.  És ha a koleszterinszint rendben van,  megelőzhető néhány komoly keringési betegség kialakulása.

Azt olvastam, hogy 25 g dió tartalmaz annyi Omega-3 zsírsavat, amire egy nap szüksége van a szervezetnek. És talán te is olvastál már az omega-3 zsírsavakról. Hogy csökkentik a koszorúér-betegség, magas vérnyomás, stroke, vastagbél- és prosztatarák kockázatát.

Cukorbetegség:

A magas Omega -3 tartalom további pozitívuma. A dió javítja szervezet inzulintermelését, ezért aki hajlamos a cukorbetegségre, annak nagyon ajánlott a fogyasztása. Természetesen a kialakult betegséget nem gyógyítja. De a kialakulás megelőzésében sokat segíthet.

Keringés:

A vérnyomás és a koleszterinszint rendben tartása mellett a diónak nagy szerepe van a vérrögképződés megakadályozásában és az érfalak rugalmasságának megőrzésében is. Napi néhány szem dióval már eléred ezt a hatást.

Terhesség esetén:

A népi gyógyászat is előszeretettel ajánlotta a várandós nőknek a dió fogyasztását. A dió és az agy kinézetének hasonlósága miatt  úgy tartották, hogy a születendő gyerek okosabb lesz tőle. De ez inkább a dió folsav tartalma miatt van így.

A képen egy gyönyőrű, szögletes fűffából fonott kosár va, tele dióval, mogyoróval. Csupa egészséges finomság.

És minek köszönhető ez a sok jó hatás? Mit tartalmaz a dió?

E-vitamin:

Ha diót eszel, azzal gondoskodsz a  szervezeted E-vitamin raktárairól. Ez egy zsírban oldódó antioxidáns. Segít  erősíteni az immunrendszeredet, és a szervezeted könnyebben égeti el a telített zsírsavakat is.

Ásványi anyagok:

A dió nagyon gazdag a következőkben.

  • mangán,
  • réz,
  • kálium,
  • kalcium,
  • vas,
  • magnézium,
  • cink,
  • szelén.

Bízom benne, hogy a sütivel is kerül belém ebből a sok jóból. Vasárnap el is készítem, mert ígértem Somának, hogy ha hétfőn erre kanyarodik óvodába menet, kap kóstolót. Hisz Ő pucolta a diót.

Remélem te szereted  ezt a gyümölcsöt, és eddig is etted, és ezentúl még többet fogsz belőle enni. De ha van kedved, a nagyikám féle süteményt is kipróbálhatod.

[box] Rácsos tészta receptje

  1. 20 dkg vaj
  2. 20 dkg cukor
  3. 10 dkg őrölt dió
  4.  50 dkg liszt kevés sütőporral
  5. 2 egész tojás

Ezeket gyúrd össze, pici tejet bele téve. Fűszerezd még késhegynyi fahéjjal, tört szegfűszeggel. A tészta 1/3-ad részét hagyd meg rácsok készítésére, a többit nyújtsd kis, tedd tepsibe. A tetejét kend meg málna lekvárral, és a maradék tésztából rácsozd be. És irány a sütő.[/box]

Ha szereted ezeket a régi, hagyományos recepteket, süsd meg te is ezt az egyszerű, és finom süteményt. De ne felejtsd el, a dió nyersen az igazi.

A dióról ezt a sok jót itt olvastam.


Szerző:

hozzászólás

  1. Jauch Marianna
    2012. november 15. csütörtök at 11:53

    Köszönöm megfogadom!Köszönöm a receptet ,is.

    [Válasz]

    Edit szerint:

    Nagyon szívesen Marianna.

    [Válasz]

  2. Erzsike
    ErzsikeVálasz
    2018. január 4. csütörtök at 11:10

    Én is nagyon szeretem a diót még nyersen is minden nap eszegetem. Nagyon jó és okos tanácsokat mondott ezzel, és a sütemény receptet meg le írtam , és meg fogom a kis családomnak sütni, hátha nálunk is sikeresen be válik a fogyasztása. Köszönet érte!

    [Válasz]

Vélemény, hozzászólás?

Üzeneted*

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Name*
Email*
Url