Súrolás, szagtalanítás, csak természetesen.

Radogna Edit

Régi szobabelsőt látsz, annak is a sarkát. Egy kecses, női íróasztalnál egy finoman öltözött hölgy űl,  főkötőben, és olvas valamit. Mögötte a falon díszes, virágmintás tapéta, és képek látszanak. Ő Emerencia

Emerencia  igazi egyéniség.

Igazából Emerencia néninek kellene szólítanom, de ezt mélységes felháborodással kérné ki magának. “Még, hogy néni…piha..” Se korát, se múltját ne kérdezd. Senki sem tudja. Valamiféle szerelmi csalódásról kering ugyan egy pletyka, de az is csak halkan, hogy ő meg ne hallja. Mert semmi pénzért nem bántaná senki.

Engem valami miatt nagyon szeret. Ezt abból gondolom, hogy sokkal nyersebben beszél velem, mint általában a többi emberrel, és azt sejtem, nála a szeretetnek ennél nincs is nagyobb bizonyítéka.

Záráshoz közeli időpontban szokott jönni, hogy ha elfordítom az ajtón a “zárva” táblát, tudjunk nyugodtan teázni  és beszélgetni. Van amikor csak hallani akarja a híreket, melyekről a boltban megforduló emberektől értesülök, van amikor csak inni egy teát és csevegni könnyed semmiségekről. Most is így indult a beszélgetés. Szóba került pár dolog, időjárás, új recept, a lassan közeledő őszi nagytakarítás. És ekkor villant egyet a szeme, és elkezdte szidni a szerinte “semmirevaló mérgeket” amit manapság tisztítószer gyanánt adnak el a sok “megvezetett embernek“. De szerencsére vannak, akik felveszik a harcot a “vegyszervilág” ellen, és visszatérnek a jól bevált, ősi, természetes dolgokhoz. Mint például a szódabikarbóna.

Bevallom én sem tudtam, hogy ennyi mindenre jó, ez az ártatlannak kinéző por, úgyhogy előkaptam a “Háztartási füzetem” amit pont ilyen praktikus dolgok felírására tartok fenn, és bőszen jegyzetelni kezdtem.

jegyzet_termeszetes_surolas

Mi mindenre használhatod a szódabikarbónát:

  • Hatékony súrolószer fürdőszoba kád, csempe-és mosogató, fényes fali csempe tisztításához. Szórj szódabikarbónát egy tiszta nedves szivacsra és dörzsöld vele a felületeket a szokásos módon. Majd mosd le vízzel és töröld szárazra a tisztított felületeket.
  • Ha mosogatáskor 2 púpozott evőkanál szódabikarbónát adsz a mosószeredhez, az edényekről könnyebben fog leoldódni a zsír. A csúnyán ráégett ételeket a szódabikarbóna és vizes mosószer keverékében áztatva, majd szivacsra szórt szódabikarbónával még jól átdörzsölve könnyebb eltávolítani.
  • Ezüst evőeszközök tisztítására használj szódabikarbóna pasztát amit 3 rész szódabikarbóna, 1 rész vízből tudsz kikeverni. Dörzsöld át az ezüstöt tiszta ruhával, majd alaposan öblítsd le, és szárítsd meg őket míg csillogóvá nem válnak.

A kedvenc ezüst mokkás kanalaimat látod, amit még nagymamámtól örököltem sok éve.

  • Ha a teás, vagy kávés bögréd, edényed elszíneződött, oldj fel 1/4 csésze szódabikarbónát 1 liter meleg vízben.  És ebben áztasd. A makacs foltokat akár egy éjszakán át.
  • Ha a sütőt szeretnéd kitisztítani szórj szódabikarbónát a sütő aljára. Spriccelj rá vizet, hogy a szódabikarbóna benedvesedjen. Hagyd így a sütőt éjszakára. Reggelre a szódabikarbóna feloldja a szennyt, amit tiszta szivaccsal ki tudsz törölni.
  • A padlóról is el tudod távolítani a szennyeződést és piszkot  oly módon, hogy 1/2 csésze szódabikarbónát egy vödör meleg vízzel összekeversz.  Az így felmosott padló tiszta csillogó lesz.
  • Tudtad, hogy a falakról és festett bútorokról szódabikarbónás nedves szivaccsal dörzsölés nélkül, könnyedén el tudod távolítani még a zsírkréta nyomait is? Utána töröld át tiszta, száraz ruhával a felületeket.
  • Ha folyékony mosószert használsz, fél  csésze szódabikarbónával az is hatásosabban dolgozik. A jobb pH egyensúly a ruhákat tisztábbá, frissebbé, és fényesebbé teszi. A lepedők, törölközők is frissebbek lesznek.
  • Sportfelszerelés? A  szódabikarbóna oldat ami 4 evőkanál szódabikarbóna, 1 liter meleg víz keveréke, gondoskodik   a tiszta és szagtalanított sportfelszerelésről.
  • És a “szagos” edzőcipőt se hagyjuk ki. Szódabikarbónát  beleszórva a szagok semlegesítődnek. Ne felejtsd el kirázni belőle, mielőtt újra használnád.
Régi a hangulata a képnek, ami illik a napkó bejegyzéshez. Fekete hajú, piros blúzos, vidám nő súrolja az edényeket vidáman. A tükörből meg kedvese köszön vissza, aki éppen autót takarít. Mindezt körüllengi valami hamisítatlan báj, ami csak az ilyen régi képek sajátja.
  • A garázsból vagy a kocsibejáróról könnyen eltakaríthatod az olajfoltokat úgy, hogy szódabikarbónát szórsz rájuk, aztán nedves kefével megdörzsölöd a felületet.
  • Kellemetlen szagok a hűtőszekrényben ? Egy nyitott doboz szódabikarbóna  a polcra helyezve  semlegesíti azokat.
  • És ha már túl régóta van a szódabikarbóna a hűtőben a mosogató és a kád lefolyóba öntve még egyszer felhasználhatod azt. Fél  csészével, és  meleg csapvízzel belemosva, semlegesíti az  ott lévő szagokat.
  • De ugyanígy a szemetest is szagtalaníthatod, ha szódabikarbónát szórsz az aljára.
  • Sőt, a mosogatógép szagtalanítására is kiváló. Gyengéd tisztító mosási cikluson futtasd át, tisztításra pedig használd a mosogatóanyaggal együtt.
  • Elűznéd a kellemetlen szagokat a szőnyegből?  Szórd meg bőségesen szódabikarbónával. Egész nap, vagy egész este hagyd rajta, következő nap porszívózd ki.
  • A fenti módszert használva, maga a porszívó is szagtalanodik.

Emerencia az én kedvemért a macskaalmot is megemlítette. A doboz aljára kell a szódabikarbónát tenni, majd feltölteni a szokásos módon alommal. És kedvenceim ágyát is,  amit bőkezűen kell megszórni  szódabikarbónával. Minimum 15 percet kell várni, aztán jöhet a porszívó. És el ne felejtsem említeni Rozalindának, hogy Polett kedvenc plüss játékait  tisztán tarthatja ha  száraz szódabikarbónával bedörzsöli  majd 15 perc után kirázza őket.

Bevallom kicsit elfáradtam ennyi körmölés után. De megérte a fáradtságot, mert igazán jó tippeket kaptam megint “öreg” barátnémtól.

Neked van tapasztalatod a szódabikarbónával? Vagy most fogod még csak kipróbálni? Ne légy rest velünk megosztani.

Emerencia emlékezetét ez a cikk frissítette fel. Róla a képet ennek az oldalnak a segítségével tudom neked megmutatni.

Szerző:

Vélemény, hozzászólás?

Üzeneted*

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Name*
Email*
Url