Amikor a hasmenés nem jelent komoly bajt

Kategóriák:Egészségügyi panaszok
Címkék:,
Radogna Edit

Ismét egy kép scrapbook technikával. Narancssárga háttéren kihajtott füzetlap. Ennek bal oldalán egy tündéri, nagyfejű kisfiú vigyorog. Ő Soma. A szabadon maradt részen írás látszik, a háttérben a hasmenéssel küzdő kisfiú elmosódott képe sejlik fel. Díszítésként két rajzolt cica van még az oldalon. Az egyik teljesen látszik a jobb oldali papír jobb sarkában. a másik a bal oldalon, a papír mögül kandikál ki.

Múlt hét közepén, Izabel, Soma anyukája toppant be a boltba, és kérte a segítségem.

A mindig vidám, és virgonc kisfiú szokatlanul csendben volt a reggelinél. Kiderült, hogy lázas, és megy a hasa.

Izabelnek leginkább pár megnyugtató szóra volt csak szüksége, hogy ne érezze felelőtlenségnek, hogy nem rohan azonnal orvoshoz a kisfiúval.

A lázról nem sokat kellett beszélnünk. Miután 38 °C felett volt Soma testhőmérséklete, adott neki 1 szem Virago-t. A kis csibésznek ez a bevált lázcsillapítója. És ami mutatja, hogy nem egy átlagos gyerekről beszélünk, az az, hogy Soma nem lenyeli, hanem szétrágja a Virago-t. Na ez az, amire én nem lenék képes – neki meg arcizma sem rándul.

A hasmenésnek több oka is lehet. Okozhatja vírus, baktérium, vagy valamilyen étel érzékenység. És természetesen lelki okok is. Gyerekeknél egyáltalán nem ritka, és szerencsére sokszor nem áll komoly baj a hátterében. És ami még nagyon fontos. Ha valóban nem valami súlyos betegségre utal, akkor hamar elmúlik, ha pár fontos szabály be van tartva.

A képen egy beteg, hasmenéssel küzdő gyermek fekszik az ágyban. Gondos nagymama hajol főlé, és kínálja kamillateával.

Mi a legveszélyesebb, ha hasmenése van egy gyereknek?

A legfontosabb, és ami miatt komolyan kell venni a hasmenést, az a kiszáradás veszélye. Hisz a kis emberek folyadékháztartása sokkal labilisabb mint a felnőtteké. És hasmenés esetén rengeteg folyadék távozik a szervezetből. Ha ennek a lehetősége fennáll, azonnal orvoshoz kell menni – a kiszáradás nem játék.

Így első a folyadékpótlás, amire tökéletesen megfelel a csapvíz is, és a gyógytea. Szénsavas víz, üdítők kerülendők.

Egy asztal, rajta üvegpohárban kamillatea, körülötte kamillavirágok

Milyen házi gyógymódokat alkalmazott Izabel a kisfiú hasmenésének a kezelésére?

Szárított kamilla mindig van náluk otthon. Így gyorsan főzött belőle egy gyenge teát, és azt kortyoltatta el apránként Somával. A kamilla megnyugtatta a kisfiú fájó pocakját.

Reszelt neki almát, amire néhány csepp citromot csepegtetett. Ez is régi, bevált recept hasmenés esetén.  A banánnak talán nincs ekkora múltja nálunk. De abban is benne van a pektin, ami az almában. Ez egy oldható rost, ami megköti a bélben lévő folyadékot, és lassítja széklet előrehaladását.

De ugyanez a hatás érhető el, ha puhára főtt sárgarépát pépesítesz össze egy kis vízzel (amiben megfőzted, azt használhatod nyugodtan). És ezt a pürét adod neki. Pár kanállal kezdve, majd növelve a mennyiséget.

De ha répa van éppen otthon, vagy azt jobban szereti a kis beteg, van egy másik recept is. Fél kg reszelt répát főzz meg 3 g sóval. Legalább fél óráig főjön. Miután átpasszíroztad engedd fel 1 liter forró vízzel, kész is a sárgarépalé, amiből 1, de akár 2 litert is meg lehet inni.

A képen egy tényér, ínycsiklandozó húsleves látható. Hasmenés esetén is eheted.

Mit lehet enni hasmenés kezelésére? 

Eleinte keveset. És fentebb említett gyümölcsöket, püréket. A sós vízben főtt krumpli is jó, de szigorúan magában. Mint ahogy a pirítós is.

Soma persze húslevest kért. Úgyhogy Izabella sietett is haza, hogy főzzön neki, egy kis gyenge csirkehúslevest. Megnyugtattam, hogy nagyanyáink csodagyógyszere, ebben az esetben is alkalmazható. Hiszen folyadékkal elektrolitokkal és fehérjével látja el a lábadozó gyermeket.

 Mit ajánlottam a bolt kínálatából a hasmenésre?

A bélflóra regenerálására a Probio Balance, cseresznyeízű, cukormentes rágótablettát. Hiszen a hasmenés meglehetősen felborítja a bélflóra egyensúlyát.

Izabella pár nap múlva nézett be újra a boltba. Elmondta, minden úgy alakult, ahogy azt reméltük. Somának már másnap semmi baja nem volt. Se láz, se hasmenés.

És ez nagyon fontos. Izabella is, én is, ismerjük annyira a kisfiút, hogy tudtuk, nem kell vele rögtön orvoshoz rohanni. Az eleve erős immunrendszerének, a mostani  gondos kezelésnek hála nem sokáig volt nagyon elesett állapotban.

Ez nem azt jelenti, hogy minden esetben pont így zajlik le egy lázas, hasmenéses állapot. A szülő, vagyis a te felelősséged eldönteni, mi történjen a beteg gyermekkel. Tégy mindig szíved, és legjobb belátásod szerint.

Ezt ajánlott.

ProbioBalance, a sérült bélflóra helyreállítására.

Virago, lázcsillapításra, immunerősítésre.

A fentiek kizárólag az én tapasztalatomat, véleményemet tükrözik. Te ettől eltérő tapasztalatokat is szerezhetsz. A tanácsokhoz ezt az oldalt  olvastam el.


Szerző:

Vélemény, hozzászólás?

Üzeneted*

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Name*
Email*
Url