Rozi és a felfázás

Radogna Edit

A kép scrapbook technikával készült. A naplómat hivatott ábrázolni. Bal oldalon egy fényképkeretben az én fényképem   található, éppen Rozi cicámat simogatom rajta. A kép másik oldalán egy régi lapon írás látható.És a kép alján van   egy nagyon régi könyv. Ez szimbolizálja a képzeletbeli naplómat.

Rozi, a lánycicám  felfázott, vagyis a húgyúti gyulladás tüneteit produkálta már megint.

Ahhoz, hogy ennek a mondatnak a súlyát kellőképpen érezd, a történetet sokkal régebbről kell kezdenem. Évekkel ezelőtt történt először, hogy a fekete cicalány feltűnően gyakran ment a WC-be. Rögtön diagnosztizáltam a bajt. A macska felfázott. Bár el sem tudtam képzelni, hogy szedhetett össze egy húgyúti fertőzést, a helyzet egyre súlyosbodott. Egyre gyakrabban ment pisilni, és láthatóan fájdalmai is voltak. Akkor ijedtem meg igazán, amikor már véressé is vált a vizelete.

Irány az állatorvos. Itt megállapították, amit már én is, húgyúti fertőzés, megkapta rá a gyógyszert, én meg a megnyugtatást, hogy a cicám túl fogja élni. Mert bevallom a vér látványa bennem mindenféle rémképek látványát indította el.

A képen az én feket Rozi cicám néz farkasszemet az olvasóval.

Hazamentünk, és a megfelelő időben be akartam adni Rozinak a gyógyszert, ahogy az állatorvostól tanultam. De magyarázd meg egy macskának, hogy jobb lesz neki, elmúlik a felfázás, elmúlnak a fájdalmak, ha szépen lenyeli a tablettát. Lehet vannak macskák, akiknél ez sima ügy, de az én cicámat nem ilyen fából faragták. Ő harcolt, rúgott harapott, és legtöbb esetben diadalittas, és dühös tekintettel kiköpte a gyógyszert. Pedig én látni véltem, hogy sikeresen lenyomtam a torkán. És a nagyobb baj az volt, hogy a felfázást sem kezeltük, csak a nagy harcban fáradtunk ki mindketten. Nem tudtam mit tenni, irány újra az állatorvos, ahol a gyógyszert a felfázásra injekció formájában kapta meg. Pár napig hordtam, pár napig utált Rozi kegyetlenül, de meggyógyult és jóban lettünk újra.

Aztán az évek során ez a história a felfázással, a felfázás kezelésének ezzel a módjával megismétlődött. Nem túl  gyakran, de számomra továbbra is indokolatlanul. Mígnem egyszer, egy másik orvoshoz vittem, aki olyan beszélgetős állatorvos bácsi volt, és neki elmeséltem végre, hogy nem értem, miért kap viszonylag gyakran húgyúti fertőzést a macskám. Ő tapogatta, gondolkozott, és számomra teljesen váratlan kérdést tett fel. “Nem érte ezt a macskát valami stressz az utóbbi időben?” A válaszom kapásból, a “de igen” volt.”Akkor a stressz miatt produkál húgyúti fertőzésre utaló tüneteket” – közölte az állatorvos. Nem akartam, és nem is akarok ennek a boncolásába belemenni, hogy ez hogy lehet, lehet-e egyáltalán? Számomra ez a diagnózis hihető volt, és sajnos a felfázás kezelése körüli tortúrát egy cseppet sem könnyítette meg.

És akkor térjünk vissza a jelenbe. Amikor Rozi újra felfázott.

Sanyi, aki miatt kipróbáltam az URX, felfázás elleni tablettát

Valamelyik napon olyan szépen meleg, napos délután kerekedett, hogy amikor éppen nem volt senki a boltban, kimentem egy kicsit a bolt elé “kertészkedni” és nyitva felejtettem a bejárati ajtót. És a nyitott ajtón keresztül beszökött Sanyi.

Hogy kicsoda Sanyi? A városka KANDÚRJA, így csupa nagybetűvel.

Van gazdája, de ez nem gátolja abban, hogy napközben sorra látogassa a házakat, hol ennivalót, hol simogatást kikunyerálva. És most beszökött hozzám, és mire észrevettem, már kellőképpen stresszes állapotban találtam Rozit, aki elég idős és rigolyás. Nem szereti a vendégeket.

A már ismert, vintage hangulatú kredenc, melynek alja barna, azon egy kopottas fehér, kétajtós szekrény áll. Az   üvegajtó mögül átsejlik pár vitaminosdoboz. De most a cikk miatt, a kredencen az üvegváza mellett több doboz URX, felfázás elleni tabletta sorakozik.

Sajnos már ekkor tudtam, hogy Rozi újra a felfázás tüneteit fogja mutatni. És igazam is lett. De most, a boltos kisasszonyként begyűjtött tapasztalatim alapján, úgy döntöttem, megpróbálom meggyógyítani a saját termékemmel.

Az URX  a felfázás kezelésében már sokszor bizonyított. A népi gyógyászatban évszázadok óta alkalmazott hatóanyagai segítenek a húgyúti fertőzések kezelésében.

Ez az a termék, amivel eddig mindenki elégedett volt. Olyan gyorsan, és látványosan hat mintha gyógyszer lenne, közben “csak egy” gyógynövényeket tartalmazó termék.

Egy szemet összetörtem és elosztottam 3 részre, és mindenféle finom falatba elrejtve adtam Rozinak. Az embereknek szánt húgyúti fertőzés gyógyító ugyanúgy működött a kedvencemnél is. Körülbelül fél óra elteltével a cicám láthatóan jobban lett. Tudott nyugodtan aludni egy kicsit, és nem mászkált állandóan a WC-re. Két nap alatt tünetmentessé vált. Még 2 további napig adtam neki a napi 1 tablettát. És meggyógyult.

A képen az íróasztalomból egy pici részlet. Azon van a laptopom, amin most is í bejegyzést írom. A laptop mellett, jobbra Rozi cica fekszik, fejét a képernyőhöz nyomva. Láthatóan elégedett, a húgyúti fertőzésnek nyoma sincs már.

Természetesen nem mondom senkinek, hogy kezdjen el otthon kísérletezni a kedvencein. Nekem ehhez a hitet és a bátorságot az a személyes tapasztalat, és bizalom adta, ami bennem ez iránt a felfázás elleni tablettában kialakult az évek során. Természetesen, ha láttam volna bármi jelét, hogy Rozi nem gyógyul, elvittem volna állatorvoshoz. De szerencsére pont a gyógyulás rohamos jeleit láttam.

Így az URX újra bizonyított. Immár a macskámon is.

Szerző:

hozzászólás

  1. Terike
    2012. november 6. kedd at 21:43

    feltétlen kipróbálom ( magamon)

    [Válasz]

    Edit szerint:

    Én sem mertem volna a cicámon kísérletezni, ha előtte nem próbálom ki saját magamon 🙂

    [Válasz]

  2. Anikó
    2013. december 2. hétfő at 20:49

    A cicám kb egy hete mindenhova oda pisil. Gondoltam biztosan felfázott, de miután elolvastam hogy a stress is teheti, rájöttem hogy a lakásban történő fúrás-faragás és az ebből adódó alváshiány teheti….Nagyon ijedős lett mostanában, mindenre összerezzen.Most várok, hátha elmúlik a tünet.

    [Válasz]

Vélemény, hozzászólás?

Üzeneted*

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Name*
Email*
Url