És még mire jó a C vitamin?

Emília a barátnőm. Elég érdekes körülmények közt ismerkedtünk össze még nagyon régen. Ő akkor költözött a városunkba, jó messziről. És munkát keresett. Pont olyat, amit én egy dekoratőrnél végeztem.  Nem volt benne rossz szándék, nem tudhatta, hogy a kisvárosban ez az egyetlen ilyen munkakör. És azt sem, hogy érdeklődése azt vonja maga után, hogy engem elbocsátanak, hogy őt felvehessék.

Először persze meghökkentem ezen a nem várt fordulaton, és megkerestem Emíliát. Már nem is tudom mit akartam neki mondani, mert amikor megláttam, minden dühöm elpárolgott. Rájöttem, hogy nem rá kell haragudni. Ma is látom magam előtt a megdöbbent arcát, amit akkor vágott, amikor megtudta, ki vagyok én. Szinte még nekem kellett vigasztalni. Mulatságos helyzet volt. Másnap otthagyta a dekorációs műhelyet, és ketten kezdtünk el dolgozni…

Mikor ma, szokásához híven beviharzott hozzám, felderült az arcom. Éppen rosszkedvű voltam a csípős, tipikusan őszi reggel miatt. Tudom, hogy butaság, de engem mindig elszomorít, ha vége a nyárnak. De Emília egy csapásra elűzte a borongós hangulatom, tele lett a bolt a szeleburdi jókedvével.

És hogy ez  távozása után is megmaradjon, elmesélte milyen jó kis cikket olvasott arról, hogy mire jó a C-vitamin a legismertebb hatásain túl.

Ismer persze, hogy ez a vitamin a vesszőparipám, és bármikor  meg tudok örülni a pozitív véleményeknek róla.

Mire jó a C-vitamin a testépítők szerint?

Ugyanis Emilia a cikket egy ilyen oldalon olvasta. Így ebben nem a szokásos, már mindenki által ismert ” jó a megfázásra, erősíti az immunrendszered, gyorsítja a sebgyógyulást, antibakteriális” vélemény volt.

A cikk annak az álláspontnak adnak hangot, hogy a C-vitamin a zsírégetést is támogatja, és javítja az erőszintet. A cikk írói szerint az aszkorbinsav fogyasztása csökkenti a tejsavképződést, ezzel kitolja a fáradási küszöböt. Vagyis tovább bírja az ember szuflával. De túledzettség, és izomláz esetén is igen hatékony tud lenni, aminek nagy állóképességű sportokban, vagy nagy volumenű edzéseknél van jelentősége. És igen, még mindig a C-vitamin-ról beszélünk.

Képes a vázizomzat szénhidrát raktárait növelni. Hogy ez miért jó? Mert ha több szénhidrát van a vázizomban, az tartósabb munkavégzést eredményez, vagy legalább is lassabb teljesítményromlást. Említik még a cikket írók, hogy a zsírégetést támogató hatása abban nyilvánul meg, hogy a testnek C-vitaminra van szüksége ahhoz, hogy karnitint tudjon előállítani. Hogy ez neked nem mond semmit? Hát nekem sem mondott előre túl sokat, de utána olvastam, és megpróbáltam értelmezni. A karnitinra azért van szükség, mert ő olyan, mint egy fuvaros, ő a felelős azért, hogy a zsírsava a sejt membránján átkerüljenek, egészen a mitokondriumig. A mitokondrium feladata az energiaellátás biztosítása. Vagyis itt lesz a zsírból energia. És minél több energiára van szükség, annál több zsír jut el ide.

És azt tudjuk, hogy sajnos az emberi szervezet C-vitamint  nem tud előállítani. Így be kell juttatni valamilyen más módon. Zöldségekkel, gyümölcsökkel, és megfelelő minőségű C-vitamin tablettával. Hogy mennyit? Ez sok mindentől függ, nincs általános szabály, de mint a fenti sorokból is kiderült, aki sportol, vagy fogyni szeretne, annak mindenképpen többet.

Meg is beszéltük Emíliával, hogy ha végre újra elkezdünk sportolni, akkor ő is emelni fog a napi C-vitamin adagján. Nekem nem kell szerintem, így is 1000 mg-ot szedek. 

Miután barátnőm elviharzott, azon kezdtem el gondolkozni, hogy kinek lesz még hasznos  a az információ, hogy mire jó a c vitamin, és persze eszembe is jutott valaki.

Ez ajánlott

1000 mg, nyújtott felszívódású C-vitamin bio Csipkebogyóval >> C-1000 Plus

Emilia a cikket itt olvasta.

A teniszező képe innen, a focista lányé innen van. 

Öt egyszerű gyakorlatsor – az öt tibeti

Mindenki tudja, hogy  az egészséges életmód elengedhetetlen része a rendszeres mozgás. És azzal is pontosan tisztában vagyunk mind a ketten, mennyire nehéz ezt betartani mostanában.

Egyrészt állandóan sietünk, rengeteg dolgot szeretnénk, vagy kell belezsúfolni egy napunkba, ami még mindig csak 24 órából áll. Ezért azokra a tanácsokra, – amit egyébként én is adni szoktam:) – hogy sétáljunk minden nap, járjunk gyalog dolgozni, szálljunk le a buszról 2-3 megállóval hamarabb, általában legyintesz. Örülsz, hogy autóval, vagy a helyi közlekedést igénybe véve beérsz a munkahelyedre, délután a gyerekért, vagy időben haza, hogy még ott is helyt tudj állni.

Az öt tibeti rítus egy könnyen a mindennapjaidba illeszthető mozgásforma

Kifogás van, nekem is, neked is.

De ettől még a tény tény marad, mozgásra szükség van,

  • Rövid távon azért, mert egyszerűen jobban fogod érezni magad ha csinálsz valamit.
  • Hosszú távon meg, valóban meg fogja ezt hálálni a szervezeted, még ha oly közhelyesen hangzik is ez.

Te is hajlamos vagy az egyszerű, könnyen megvalósítható, pénzbe nem kerülő ötletekre legyinteni?

Miért van ez így? Talán nem hisszük el, hogy igen is, nagyon sokat tehetünk ezekkel is az egészségünkért?

Pedig ez, hogy egészségesen élünk, nem kampányszerűen beiktatott változtatásokról szól.

  • megvásárolt, ám talán egyszer megnézett, trendi mozgást hirdető DVD film…
  • félig elhasznált fitneszbérlet…
  • karácsony óta a sarokban porosodó szobabicikli…

nem ezek azok, amiktől 10-20 év múlva is fittek, és egészségesek leszünk.

Inkább attól a minden nap önmagadra szánt 10-20 perctől, amit azzal a mozgással töltesz, ami beilleszthető a mindennapi rutinba, ami hozzád illik, amiről nem érzed már az első napon, hogy “úgyse fog ez menni nekem”.

Most mutatok neked egy lehetséges alternatívát. Ez az öt tibeti jógagyakorlat

Hátha pont ez az, amit te is szokásoddá tudsz tenni. Én 3 éve kezdem minden reggelemet ezzel. Nagyon ritka kivételektől eltekintve. Betegség, utazás. Csak ezek adhatnak okot, hogy ne végezzem el a gyakorlatokat.

Természetesen az interneten hallottam én is róla először, és nagyon felkeltette az érdeklődésemet. Rögtön meg is vásároltam a könyvet, amiben a gyakorlatokhoz fűződő mese is le van írva. A könyv címe: Peter Kelder A fiatalság forrása.

Tudod, miért lehet ezt talán szokássá tenni sokkal könnyebben a többi mozgásformánál, amivel eddig talán hiába próbálkoztál?

Mert itt összesen 5 gyakorlatról van szó. 5 egyszerű gyakorlat, ráadásul az első héten mindegyikből csak 3-3 db-ot kell megcsinálni. Azért ez nem túl nehéz. A második héten kell a darabszámot kettővel megnövelni. Vagyis akkor már 5-öt fogsz csinálni mindegyikből. És ez így megy, hétről hétre emelve a gyakorlatok számát, mindaddig, amíg eléred a 21-et. 

Vagyis nagyon kevés időt és energiát kell rá szakítanod, amikor elkezded, és olyan lassan fog nőni mind a ráfordítandó idő, mind az energia, hogy mire már valóban elvesz a reggeledből 20-25 percet, észrevétlenül a szokásoddá vált.

De van további jó hírem is az öt tibetivel kapcsolatban.

Ha úgy alakul pillanatnyilag az életed, hogy mégse férne bele még ennyi sem, akkor lehetőséged van csökkenteni a gyakorlatok számát. Visszatérhetsz akár a napi öt ismétléshez. Vagyis az 5 gyakorlat újra csak 5-ször. Itt az a lényeg, hogy minden nap csináld. Ez azért nem hangzik rosszul ugye?

Nézd meg az öt tibeti videóját. Érdemes rászánni az időt, hogy eldönthesd, belevágsz-e? 

Megnézted? Ugye milyen egyszerűnek tűnik? Ennek ellenére az öt tibetit először óvatosan kell csinálni, hisz elvégzésük számos fizikai változást indíthat be. Szinte törvényszerű az erős méregtelenítő hatás ezért is szükséges a fokozatosság. A méregtelenítésre szükség van ahhoz, hogy jobban érezzük magunkat. Ha úgy érzed,szervezeted túl erősen reagál a gyakorlatokra, csökkentsd az ismétléseket,vagy csináld lassabban. Ha érzed a méregtelenítés tüneteit feltétlenül igyál több vizet, mosd át a szervezetedet.

A legideálisabb az öt tibeti rítust reggel, üres gyomorral végezni.

Az eredmény: frissen, energikusan indul a napod.

Természetesen a nyugodt környezet ideális a gyakorlatokhoz, de ez nem mindig valósítható meg. Ezt el kell fogadni, és nem kifogásként használni az öt tibeti elhalasztására. Sok más, keleti technikával és filozófiával ellentétben a rítusok elvégzése nem követeli meg életstílusunk, világszemléletünk vagy vallásunk megváltoztatását. Bár ősi szellemi gondolatvilágban gyökereznek, a rítusokat egyszerű tornagyakorlatokként is végezhetjük.

Az évek alatt összegyűlt házi receptek és /vagy megfelelő készítmények gyűjteménye ajándékba

Az öt tibeti hatásai lehetnek.  A teljesség igénye nélkül:

  • méregtelenít: jobb közérzet, energikusság,
  • a szemöldök és a haj visszasötétedik
  • a haj sűrűbbé válik, gyorsabban nő
  • a hajhullás megszűnése
  • látás javulás
  • jobb erőnlétet
  • alakformálás
  • testsúly szabályozás
  • jobb emésztés
  • javuló memória
  • feszesebb bőr…

Örülnék, ha csatlakoznál hozzám, ha holnaptól reggelenként együtt tornáznánk.

Amikor  elkezdtem az öt tibetit, a Hoxa portál erről szóló fórumán rengeteg hasznos tanácsot találtam. Azóta is rendszeres olvasójuk vagyok. Folyamatosan jönnek a jó hozzászólások.  Ezért nem is szaporítom tovább a szót, ha kíváncsivá váltál, itt találod a fórumot <<

Újévi fogadalmak, és a kilencedik emelet

Beszéljünk  az újévi fogadalmakról!

Hogy még korai? Na nem is azért mondom, mert az én naptáram már mást mutat mint a tiéd, csak tegnap ébredtem rá, milyen összefüggés van számomra a  fogadalmak és a sport között.

Te szoktál újévkor fogadalmat tenni? És ha igen, be is tartod?

Én már leszoktam erről, mert rájöttem, hogy ha valamin változtatni szeretnék, vagy új dologba fognék, azzal fölösleges megvárni a december 31-ét, bármelyik nap megfelelő lehet. Lehet, lehetne…mert új dolgot elkezdeni, aztán csinálni is rendszeresen, egyáltalán nem könnyű feladat.  Valamennyire ki kell lépni a komfortzónából, át kell ütemezni a napi feladatokat. Vagyis sokkal egyszerűbb halogatni, kötni valamihez, hogy majd ha így lesz meg úgy lesz akkor biztosan elkezdem.

Éppen így van ez a mozgással is.

Ha pusztán fogadalomnak tekintjük a rendszeres mozgást, és az elkezdésével várunk egy bizonyos napra, sokkal nehezebben lesz a mindennapjaink része, mint ha már holnap elkezdenénk.

Mindenki tudja mennyire fontos a rendszeres mozgás a jó közérzethez, az egészséges élethez. Én is tudom pontosan. Sőt érzem is.

Bármilyen mozgás jobb, mint ha semmit nem csinálunk.

Soha nem sportoltam semmit, de ennyit mint az utóbbi években nem is ültem. És a testem jelezte egy idő után, hogy változtatni kell, így elkezdtem én is mozogni. Több dolgot kipróbáltam, nekem a konditerem jött be. Heti két edzés, és tényleg elmúlt a hátfájás, feltöltődtem energiával, edzés után mindig jobb lett a kedvem. De jött a nyár, a nyaralások, a heti rutint nem tudtam tartani, így szép lassan abbamaradtak az edzések.

Na majd ősszel elkezdem – szólt a fogadalom, de az edzőteremben azóta sem láttak. Pedig nagyon szükségem lenne a mozgásra, DE…és itt jönnek a kifogások.

Tegnap ébredtem rá, hogy pont azt teszem ezzel az egész “mozgás problémával” mint az újévi fogadalmakkal régen.

Valami “nagy” dolgot akarok, és időponthoz kötöm. És persze ostorozom magam minden nap, hogy nem teljesítem, és ettől még rosszabbul érzem magam. Ebből az ördögi körből ki kell lépni.

 A mozgás nem jelent feltétlenül konditermet.

Ha reggelente nem busszal, hanem sétálva megyek dolgozni, ha kihasználom azt, hogy a kilencedik emeleten lakom és nem lifttel, hanem gyalog jövök fel , máris tettem valamit. Jobban érzem magam testileg, lelkileg.  És majd biztosan be fogom tudni iktatni újra a heti rutinba az edzőtermet is, de addig is teszek valamit a jobb közérzetemért.

És te? Hogyan tudod beiktatni mindennapjaidba a rendszeres mozgást?