Teadélután

Radogna Edit

A scrapbok technikával készült, vintage  hangulatú képen Emíliát látod. Rózsaszín keretben van a bájos profilkép téve. A háttérben, nagyon halványan egy óra sejlik fel, szimbolizálva a hosszú időt, amióta ez a barátság tart. Van mág pár díszítőelem a képen, és pár sor írás is, ami hol erősebben, hol elmosódottabban látszik.

Florentin látogatása után szükségét éreztem egy igazi barátnős beszélgetésnek, így áthívtam Emíliát teázni. Nem ismerem a te teázási szokásaidat, de elmesélem az enyémeket.

Bennem akkor ébred fel az igény erre az italra, amikor már rövidebbek a nappalok, hűvösebb van odakinn. Vagyis a hűvös őszi estéken, zord téli napokon. Vagy baráti társaságban, vagy egy jó könyvvel, és a macskáimmal körbevéve magam, szoktam teázni. Leginkább a gyümölcsteát szeretem, mézzel vagy akár natúr is. Mindig bespájzolok jó pár fajtát belőle, és amikor a főzésre kerül a sor, hangulatomtól, vagy éppen állapotomtól függően emelek le egy dobozt, hogy elkezdődhessen a “rituálé”.

Egy finom tea, egy jó könyv, kitűnő páros lehet.

Úgy tartják, hogy a tea 5000 évvel ezelőtt indult hódító útjára, amikor is egy császár poharába egy tealevelet fújt a szél. Egy ideig csak a kiváltságosok számára volt elérhető, de szerencsére ma már mindnyájan élvezhetjük.

Nem csak finom ízét, hanem egészségünkre gyakorolt kedvező hatását is.

A tiszta, 100%-os gyümölcsteát a nap bármely szakában, az év akármelyik napján fogyaszthatjuk, hiszen nincs benne koffein, ugyanakkor vitaminokkal látja el a szervezeted.  A filterezett változata kevésbé hatékony, ráadásul sokszor több aromát és kevesebb gyümölcsöt tartalmaz. Ezzel szemben a valódi gyümölcstea szárított virágokból, gyümölcsökből valamint különféle gyógynövényekből áll, így az ital elkortyolgatását követően a gyümölcsöket is elfogyaszthatjuk. A száraz állapotban összeaszott gyümölcsdarabok szépen megduzzadnak a víztől, és finom csemegeként én mindig megeszegetem őket.

Kis virágos teáskanna, pléh doboz zárva, pléh doboz nyitva, és benne gyümölcstea keverék.

Ha netán tanácstalanul állnál a bolt polca előtt a plafonig érő teahalmaz láttán, ne dőlj be a reklámoknak és a vonzó csomagolásnak. Tény hogy a valódi gyümölcsteák drágábbak filterezett társaiknál, de belőlük mindössze egy kiskanálnyi mennyiségre van szükség egy csészéhez.

Érdemes az összetételre is figyelni, hiszen ha olyat választunk, ami nemcsak finom, de még szüksége is van rá a szervezetünknek, két legyet üthetünk egy csapásra.

Jöjjön egy kis Tea kisokos:

A vörös és fekete áfonya kiváló vérképző, reumára, ekcémára és húgyúti panaszokra is hasznos. Gyomorpanaszokra továbbá fogínygyulladásra, de még diabetesre is alkalmazzák az áfonya leveleit és termését. Nagy mennyiségű antioxidánst tartalmaz, így segít megelőzni a rákos valamint a szív-és érrendszeri megbetegedéseket, de A, B és C vitaminjának köszönhetően a bőröd selymes a hajad pedig fényes és lágy lesz, ha sokat fogyasztasz belőle.

Ha eperben gazdag teát választasz, akkor nagy eséllyel megelőzheted a szívpanaszokat, valamint méregteleníthetsz, fiatalodhatsz is a gyümölccsel. Hihetetlen tisztító hatással rendelkezik, kiváló vese-és májgyulladásra továbbá különböző kötőszöveti gyulladásokra. Ez a gyümölcs kívül-belül szépít, gyógyít és újjá varázsol. Erre sokszor szükség lehet.

Ha úgy érezed, hogy immunerősítőre van szüksége a szervezetednek, akkor a vegyes gyümölcsökből készült teakeveréket  fogyaszd, amely igazi vitaminbombaként hat majd testedre. Ezek között is többféle keverék található, kísérletezz, próbálgasd, találd meg a számodra legfinomabbat.

Barnás tónusú fekete fehér fotó. Régen készülhetett, ez a képen szereplő két ifjú leány öltözékéből látszik. Egy mezőn ülnek, egy pléden, teázásra készülnek éppen.

Most én is egy vegyes keveréket választok, ebben a hirtelen hűvösre fordult időben.

A teázáshoz a jó tanácsokat itt olvastam, Emilia képét ez az oldal segített elkészíteni.

Szerző:

Vélemény, hozzászólás?

Üzeneted*

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Name*
Email*
Url